lendület?...erő?...energia?

És immár beléptünk a 34. hétbe, egyre radikálisabban fogy az együtt tölthető idő, de nekem még annyi teendőm van. Itt van előszőr is a karácsonyi láz, mindenki készülődik, takarit, csinositgatja lakását, és bármennyire is betervezem, hogy na ma ezt holnap meg azt csinálom meg, a nap végére fele teendőm elmarad.

Már azon töprengek, hogy lehet túl sokat várok el magamtól, hisz minden reggel korán talpon vagyok, reggeli séta a főtérig, 2 - 3 óra kinzás vagy éppen kikapcsolodás, utána újra séta haza, pocaklakó etetés, kis pihenés, délután meg itthoni teendők. De adódnak olyan napok is, hogy reggel elmegyek itthonról, és késő este vergődöm haza, már azt sem tudom fiu vagyok vagy lány de szeretem mindazt amit csinálok...szeretek tanitani, szeretek segiteni az embereken, vagy csak éppen sétálni egyet odakint...igaz, hogy sokszor már a lábaim és a derekam makacskodik velem, de fogaim összeszoritva folytatom tovább mindennapi teendőim.

Ilyen voltam mindig, nem szerettem a hosszas semmitevést...igaz aludni imádtam, de azt is mértékkel. Na ez az ami most a legjobban hiányik...az alvás...hónapok óta már nem volt egy olyan éjszaka sem, hogy végig tudtam volna aludni, egyre gyakrabban és sűrűbben ébredek meg:(...és ilyen vagyok még most is...szaladgálok, teszek veszek, tanitok...és nekikezdtem az államvizsgadolgozatom megirásának...és erre nagyon büszke vagyok!!! Igaz még nagyon az elején tartok, de bebizonyitom mindenkinek, hogy pocakosan is lehet tanulni, pocakosan is lehet a mindennapokra hangolodni, és a terhesség nem betegség, hanem egy állapot...és egyre inkább azt tapasztalom, hogy egy gyönyörű állapot:)

Annyira megszerettem ezt az állapotot, hogy félek, hiányozni fog. Hiányozni fog a mocorgás, a rugdalózás, és az az egyedi kötelék, ami kettőnket összeköt.

Érzem, hogy a kismanó sokkal több lendületet ad nekem, mint eddig amivel rendelkeztem, sokszor nehezemre esett reggel felkelni, és inkább ellógtam a reggeli órákról, de most mintha a belső hang azt mondaná minden reggel, hogy neked kellned kell, hisz mindez amit teszel, a picurért teszed! És érte bármire képes vagyok...örülök, hogy van nekem, és hamarosan már igazi kis családként szervezhetjük mindennapjainkat.

jah és amint már emlitettem, hetente méretkezünk, lássuk mennyit is növünk egy hőt alatt...és azt kell mondanom, hogy minden héten ledöbbenek a mérleg és a méteres számain. és akkor ime számokban az elmúlt héten végbemenő növésünk eredményei:

- poci: 98 cm ..... 4 cm több mint múlt héten:D

- súly: 59-60 kg között ingadozik pár napja

- comb: 57 cm....mindjárt olyan combom lesz, mint amilyen derekam volt terhesség előtt(60 cm:P)

- popsi: 95 cm

- mell: 92 cm....hetek óta tartja a méretet, csak a súlya egyre nehezebb:(

na kb, ennyi mostanra, szaladok is tovább, hisz vár a fogdoki...remélem már nincs sok hátra a sok sok kinzásából...

32. és 33. hét

A tegnapelőtt beléptünk a 33. hétbe, immár érzem hogy egyre kevesebb időnk maradt amit egy testben tölthetünk a kis manónnal. A mocorgásai már kész csatáknak tünnek, hisz egyre szűkösebb odabent a hely az én kincsemnek, és ezt azért minden nap keményen a tudtomra is hozza.

Pár hete minden nap jó 5 percet csuklik, már annyira hozzászoktam, hogy várom a pillanatot amint a pocakomban szökdécsel ütemre:)

Eldöntöttem, hogy a 32. héttől minden héten szorgosan lejegyzem a méreteim, lássuk mennyit növünk egy hét alatt, és csodák csodája ténzleg van eredmény;))...

A pocim egy héttel ezelőtt 93 cm volt, mostanra pont egy centit nőtt, a combom is fél centivel lett vastagabb, úgyhogy immár 54,5 cm az átmérője...egyre furcsább értékeket érek el, sose gondoltam, hogy én a nádszálkisasszonynak becézett vagy éppen csúfolt lány ilyen testméretekkel fogok valaha rendelkezni:P. A melleim is egyre inkább duzzadnak, igaz méretben nem nöttek egy hét alatt, tartják a már 3 hete beállt 92 cm, de egyre inkább súlyosabbak, és ez elég nagy terhet jelent az amúgy is már kikészült hátamnak. Fekvő és ülő poziciókban érzem a plusz súlyt, de a járásom is lassult jóval. Észrevettem, hogy azt a távot amit eddig 20 max 25 perc alatt tettem meg, mostanra kell jó 40 perc, és igy is a nyelvem néha a térdemnél csüng már.

A lépcsőzés tényleg jót tesz, igaz ez is kezd nehezebbé vállni, de kényelmesebb a lépcsőt mászni, minthogy hegyen felfele vonszoljam magam:P

Ja, meg hát hogy legyen kerek a beszámoló minden egyes méretemről, akkor a popsim sem hagyhatom ki, hisz ez is hétről hétre nagyobb, már nem is merem "csekkolni" magam a kirakatok ablakain, hisz mind nagyobbnak és nagyobbnak tűnik...nem csak a pocim nő, hanem a popsi is, lehet hogy az egyensúly meglegyen:))..nehogy a pocim előrehuzzon.

És végezetül, amit minden nap kiváncsian lemérem, az a súlyom ami ingadozva de mostanra elérte az 57 kg-ot...szóval azok akik rég nem láátak, azoknak tényleg óriásinak tűnök:))

Amit észrevettem, és anyu szerint örüljek is neki, hogy sok olyan kaját kezdek el mostanában kivánni, amitől a terhesség előtt kimondottan rosszul voltam, vagy képtelen voltam megenni. remélem, hogy ez majd azt jelenti, hogy a kismanó nem lesz vállogatós, mert én szeretném neki mindenből a legjobbat és legfinomabbat megadni...csak persze ez rajta is fog múlni, hogy mit szeret majd...de ez még kissé odébb van...egyenlőre koncentrálok a közös étkezéseinkre, és az együtt töltőtt időkre...mert már egyre inkább ketyeg az óra....és mindjárt itt a NAGY TALÁLKOZÁS a kisfiammal....

Növünk, növögetünk

Mivel már rég nem született semmilyen beszámoló a kismanó kalandjairól, ezért eldöntöttem összegyüjtőm egy kis csokorba mindazt, amit az utóbbi hetekben együtt éltünk át, és elmesélem nektek is a kismanóm hétköznapjait, csintevéseit....mert bizony már jó sok fejtörést okoz anyucinak odabentről:)

Nos az utóbbi hetekben az én kis pocaklakóm egyre inkább készit fel az éjszakázásokra, hiszen 2 óránként megébredek, mert vagy szomjas vagyok, vagy wécézni kell...ami már egyre gyakoribb, vagy ha ezt a kettőt kipipálta, akkor elkezd karaté mozdulatokat gyakorolni odabent. Nem mintha nem örülnék a kis produkcióinak, de mikor látom hogy már mindjárt szól az óra mert melózni kell menni, de a szemeim még ragadnak le a kialvatlanság miatt.....hát akkor kegyetlenül nehéz a kis produkciót jó néven venni. Éppen ezért észrevettem, hogy egyre nyügösebb, zsimbesebb lettem, egyre kevesebb a türelmem, és főként , hogy sehol sem találom a helyem.

Melózás közben igazán jó kisfiu, alszik és anyucit békén hagyja, de ha netalán hamarabb ébred akkor keményen követeli a jogait, vagyis a kaját...és ez mostanában már eléggé fájdalmas kimeneteleket szokott ölteni. Hisz bármennyire siessek haza, a kis lábacskáival a vizhólyagommal focizik, mig a kis könyökével az oldalam bökdösi....bizonyára jó kis mulatság ez odabent:)) Amint kaját kap, és jócskán megtelik a pocija, pár helyezkedő mozgásra utaló mocorgás és újra nyugalom honol pocakvilágon.

Estére, mire jól kialudta magát, és anyuci is megpihenne már, jön a jó kis nemulass...apuci fia párbaj...apuci boxol kivül, manóka visszaüt belülről...számukra ez nagyon vicces mulatságnak tűnik, apuci büszke a fiára, főleg ha a pocakomon megjelenik néha a kis könyökének, vagy kis talpának lenyomata:)...minden esetre fura de egyben csodálatos érzés minden egyes mocorgása.

Az utóbbi pár napban már sikerült megtapasztalnom, hogy milyen az amikor csuklik, mindenki erről beszélt, hogy milyen igy, meg milyen ugy...egyszóval leirhatatlan...mintha csikizne, de mégsem, mintha rugdosna de mégsem, nem is fáj de mégis fura...szoval na...ezt érezni kell:P..leirni vagy elmondani nem lehet:)....amugy meg nem is csodálom, hogy szegénykém annyit csuklik, hisz már annyira várjuk, hogy találkozzunk vele, mindenki folyton emlegeti, felőle érdeklődik, róla beszél...

Örülök annak, hogy van ő nekem, mert mikor már a csüggedés küszöbén állok, és érzem, hogy elfogy az erőm kapok egy kis rugást belülről, mintha ezzel azt akarná mondani, hogy NE FÉLJ! MINDIG LESZ VALAHOGY! CSAK HIGGY BENNÜNK!!!

Bajnoknak születtél

Elgondolkoztál-e valamikor is azokon a csatákon, amelyeket még születésed előtt nyertél meg? “ Állj meg, és gondolkozz el magadról-mondja Amram Scheinfeld genetikus. A világtörténelem során sosem volt senki, aki pontosan olyan lett volna mint te, és az idők végtelenségéig sosem jön el egy hozzád hasonló.”

Egészen rendkivüli személy vagy. És rengeteg csatát kellett sikeresen megvivnod, hogy létrejöhess. Gondold csak meg : tiz million spermasejt vivta a csatát, és csak egyetlen egy nyert – az, amelyikből te lettél! Hatalmas versenyfutás volt, hogy elérjék az egyetlen célt : az értékes petesejtet. Ez a kis sejt, amelyért a spermák versenyeztek, kisebb, mint a gombostű hegye. És minden sperma olyan kicsiny, hogy többezerszeresére kellene felnagyitani, hogy emberi szem számára láthatóvá váljék. És mégis, ez az a mikroszkopikus szint, amelyen életed legdöntőbb csatáját megvivtad.

A sokmillió sperma mindegyikének feje értékes rakományt vitt : 24 kromoszómát, mint ahogy a piciny sejtben is 24 ilyen kromoszóma volt. Minden kromoszóma kocsonyaszerű gyöngyökből állt, amelyek szorosan kapcsolódtak egymáshoz. Mindegyik gyöngy sokszáz gént tartalmazott. A tudósok ezeknek tulajdonitják mindazt, ami benned öröklött.

A spermákban levő kromoszómák tartalmaznak minden öröklött anyagot ,s hajlamot, amelyhez apád és ősei járultak hozzá. A petesejt kromoszómái azon vonások hordozói, amelyekkel anyád és ősei járulnak hozzá örökletes tulajdonságaidhoz. Anyád és apád a csúcspontjai a te létedért folyó kétmilliárd éves, győztes küzdelemnek. És akkor - egyetlen meghatározott sperma - a leggyorsabb és a legegészségesebb a nyerő – egyesült a petesejttel, hogy megalkossanak egy piciny új életet.

A legfontosabb személy élete megkezdődött. Győztesen kerultek ki abból a küzdelemből, amelyben szinte semmi esélyed sem volt, azzal az eséllyel összehasonlitva, ami az életedben ezután bármilyen küzdelmedben lehet. Ez azt jelenti, hogy a múlt óriási tartályából örökölted mindazokat a potenciális képességeket és erőket, amelyek szükségesek, hogy elérd a céljaidat.

Bajnoknak születtél, és függetlenül attól, milyen akadályok és nehézségek állnak az utadban, még annak a tized részei sem lehetnek, amelyeket legyőztél a fogantatás pillanatában. A győzelem be van programozva minden élő személybe.

Voltunk pocaklesen:)

Kedden délután eljött az idő, hogy babalesre menjünk, már annyira vártuk mind a ketten, mert mostmár apuci is jöhetett velünk. Már reggeltől intenziv mocorgásban volt a kis picur, mintha érezte volna, hogy ma nem csak anyuci fogja megcsodálni, ma különleges napra számithat. Meloból hazajövet kaptam egy jó pár rugást, és ahogy közeledett az idő a dokihoz menéshez, egyre aktivabban ficánkolt. Próbáltam beszélni vele, hogy fogja lazábbra, az igazi produkciót tartogassa későbbre mikor mi is látunk belőle valamit.

Az utón a dokiig elég jó kismanó volt, de mikor észrevette, hogy már megint várni kell, hát az nagyon nem tetszett neki, és ezt tudtomra is adta. Amúgy már egyre inkább tapasztalom türelmetlenségét, és kis akaratosságát, hisz ha sorban kell állni már bentről kifejti véleményét, igaz anyuci fájdalmára néha. na de inkább mozogjon, hisz akkor legalább tudom, hogy jól van és fejlődik.

Mikor valahogy bekerültünk a dokihoz kissé megszeppent, és mivel nem szereti ha vizsgálják hamar meg is nyugodott. De olyan édi képet tárt elénk, hogy nem is mertem volna ilyenre gondolni. Igaz, hogy már nem ficánkolt, nem mocorgott, de mikor a doki ráközelitett az arcára a kis nyelvét nyujtogatta nekünk, és kis kezecskéjét ökölbe szoritotta. Miután végignézegettük, hogy megvan mindene, hogy jól fejlődik-e, mekkorát nött 7 hét alatt (1052 gram és 273 mm...jó kis fejlődés), megkerestük ékességét apuci kérésére, hogy nyugodjon meg hogy igenis fia lesz. Igaz csak hátulról láttuk, mert farfekvéssel van, és hiába keresgélt a doki egy jobb poziciót csak a kis zacskóinak a hátát láttuk és a pucus hegyéből egy kis részletet, de megnyugtatott a doki, ha eedig nem száradt le ez a pucus ez után sem fog:))

Miután visszatértünk a kis pofijára, hogy csináljunk egy pofi fotót is, ha már a pucust lekaptuk;)), olyan édi volt. Igaz már a szemecskéit becsukta, de a szájacskáját aranyosan formálgatta, mintha szopizott volna...és olyan kis dundi pofija van, mint egy kis hörcsögnek mikor jóllakik:))

A vizsgálat után még kikértem a doki véleményét a császárról, azt mondta ha a következő kontrollig nem fordul le, akkor nagy a valószinűsége, hogy császár lesz, de én még kérni fogom, hogy bármilyen esetben is császároljon meg. A meghülés hál'Istennek nem hatott ki a babára, igaz végigkinlódtam minden gyógyszer nélkül...de most a fogam miatt idegeskedem, mert egyre inkább fáj , nem tudom hogy fogom ezt igy birni. Muszáj lesz erőt vennem magamon, és elmenjek a dokihoz még úgyis ha tudom, hogy nem érzéstelenithetnek...de ez már nagyon fáj.

Az egészet összevetve eléggé jól vagyok, igaz fáj a hátam meg a lábam (azért plusz 10 kiló már érződik), jobban fáradok, és vannak napok, hogy a nyugdijasok gyorsabb tempot tudnak felvenni, mint én, de nem is idegesitem magam már ez miatt. A házimunkát beosszuk, a hajolgatást kerülöm, az evést meg egyre gyakrabban művelem:)).....an block csodálatos érzés anyának lenni:D

Adj lehetőséget a dolgoknak, hogy megtörténjenek!

Pár napja elkezdtem pozitiv beállitottságú könyveket olvasni, mert annyi negativ hatás ér nap mint nap a hétköznapi élettől, a körülöttünk levő emberektől - sőt olyanoktól, akikről eddig nem is gondoltam volna ezt- és nem utolsó sorban a tornyosuló problémáktól.

Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon nehéz a mai világban megélni, nehéz jó munkahelyet találni, ahol meg is tisztelnek mint embert, és nem csak állat módjára bánnak veled. Én eddig nem kellett tapasztaljam a főnök folytonos szidalmazásait, hisz a gyerekek akiknek segitettem a tanulásban, önként kérték a segitségem, és örültek a velem való munkának. De nekem is rá kellett jönni, hogy nem minden gyerek ugyanúgy éli meg a velem való munkát, nem mindenik számára esik jól a segitség...van aki szégyenként éli meg a neki adott segitséget....és ez kicsit padlóra küldött-én kiteszem a lelkem érte, ő meg szégyenli, hogy segitenek neki.

Ekkor került kezembe egy pozitiv beállitottságú kis könyvecske, amelyben egy érdekes mondatra lettem figyelmes: "Adj lehetőséget a dolgoknak, hogy megtörténjenek! Adj lehetőséget a sikernek, hogy bekövetkezzék!"...és elkezdtem gondolkozni azon a dolgon, hogy az élettől nem segitséget kell várni, nem mentőővet, hanem megélni a lehetőségeket amiket nap mint nap elénk tár...hisz millió kis apró lehetőség adódik a problémák megoldására, de mi mindig a kifogásokat keressük, hogy miért NE használjuk ki a lehetőségeket, és főként az "én nem vagyok rá képes" gondolattal letegyünk a dolgokon való elgondolkozáson. Lehet, hogy a legkisebb erőfeszités nélkül megoldanánk a problémát, de könnyebb kimondani azt a bizonyos mondatot, és máris a szőnyeg alá söpörni a jelentéktelennek tűnő gondokat. Csak azt felejtjük el, hogy ha minden problémát a szőnyeg alá söprünk, akkor egy idő után mi lesz a szőnyeg alatt...a sok apró kis problémamoly egy óriási problémagömbbé alakul, és akkor már jön a kétségbeesés, a jajveszékelés...és végső soron a segitségkérés mástól, mert mi már nem vagyunk képesek helyrehozni mindazt amit elrontottunk.

És hogy miért irtam én mindezt le, miért olyan fontos számomra a problémákat lépésről lépésre megoldani?...mert eddig én is úgy éltem, hogy valahogy csak lesz, valahogy csak megoldódik...de kérdem én...melyik az a probléma ami magától megoldódna?..olyan nincs. És éppen ezért most mikor megjelent a mi életünkben egy kis reménysugár ami által remélem bebizonyithatjuk mindazon személyek számára, hogy igen mi is képesek vagyunk megállni a saját lábunkon, mi is képesek vagyunk ellátni egy kisbabát...sőt ki tudjuk használni az élet adta bármilyen apró lehetőséget. Mert hiába várjuk azt, hogy a sült galamb a szánkba repüljön, hiába várjuk azt, hogy helyettünk más megoldja a problémákat, az az idő lejárt...felnőttünk, magunk urai lettünk, és a döntéseinkért vállalnunk kell a felelőséget, és főként a következményeket.

Bizom abban, hogy Isten erőt ad nekünk, úgy a babához, mint a vele járó nehézségek megoldásához, mert érzem, hogy most képesek vagyunk belevágni valami újba, valamibe ami jobbra fordithatja a sorsunk, életünk.

Lehetőséget adok a dolgoknak, hogy bebizonyitsam, képes vagyok megvivni a harcot a mindennapokkal, egy olyan személy oldalán akit tiszta szivből szeretek!

"Mikor megszületik egy várva várt gyermek, az élet dolgai új értelmet nyernek. Apasziv, anyasziv dobban meg egy párban, új fénnyel ragyognak a világra hárman."

mások hibáiból tanulni

Sokszor találkoztunk már ezzel a jótanáccsal, sőt sokunk számára szülői intőként rögzült tudatunkba. De persze milyen a gyerek, mindig azt csinálja , amit a legjobban tiltanak, amire legjobban felhivják figyelmét, és a hibája után csak azon töpreng, hogy miért ilyen nehéz a következményt helyrehozni.

És ez valahogy igy van a neveléssel is. Jobb minél hamarabb elkezdeni mert utána nagyon nehéz a hibákat kijavitani, vagy pótolni mindazt ami kimaradt.

4 évnyi gyerekekkel való munkám tapasztalatából napról napra kezdem levonni a tanulságokat, hogy én majd "hogyan" és "hogyan nem" fogom nevelni gyerekemet.

Persze az ember tesz ilyen igéretek még kiskorában is, főként ha szüleitől olyan büntetést kap ami nem tetszik, hogy "én majd nem fogom ezt tenni a saját gyerekemmel"...de egyre inkább kezdem megérteni, hogy miért is voltak néha szigoruak a tanitásomat tekintve. A gyerekeknek születésüktől fogva szükségük van ránk, és főként a mi útmutatásunkra.

Már nagyon várom, hogy a pocaklakó megszülessen, hisz ez óriási kihivás lesz számunkra, és igazi türelem játék, mivel mindazt ami számunkra már magától jön rendre neki is meg kell tanitani, ezzel visszatérve kicsit a gyerekkorba,és újra az alapoktól kezdeni mindent. Megpróbálok majd mindenből a legjobbat kihozni, és minél érdekesebben megtanitani neki, hogy ne unalom, vagy kényszerként élje meg a tanulást, hanem szeresse és érdekelje majd a külvilág.

Igaz, hogy első gyereknél nagy a valószinűsége annak, hogy könnyen átessünk a túl engedékeny szülői kategóriába, de igyekezni fogok egy bizonyos keretet tartani, amiben mindhárman mozoghatunk, amiben játszva megtanulhatjuk a kiskanállal való evést, a kisszéken való ülést, a cipőfűzés fortélyait és sok aprónak tűnő mindennapi feladatot. És bármennyire is szaladjon a világ, bármilyen extra játékok jelenjenek meg, úgysem fogom hanyagolni a meseolvasást, az együttjátszást és főként az alvási idők fontosságát.

Mivel nap mint nap tanuja vagyok olyan gyerekek viselkedésének, akiket a szüleik hibásan kezdtek el nevelni, és mostmár bánják, hogy akkor amikor ott lett volna az ideje nem avatkoztak bele a gyerek viselkedésének a fejlődésébe, hagyták hogy úgy alakuljon, ahogy a gyerek diktálja. És itt hibázik szerintem a legtöbb szülő. Hagyja, hogy gyereke azt csináljon amit akar, ha jó ha rossz, és egy legyintéssel elintézi, hogy majdcsak elnövi a rossz szokásait. De ha nem mutatunk MI példát neki, ha nem mondjuk el MI, hogy mi a jó és mi a rossz, akkor ő nem tudhatja tettei következményeit, és ami a szomorú, hogy mire a gyerek rájön, hogy azt nem kellett volna, az már lehet, TÚL KÉSŐ:(

Próbálom kihasználni ezt a pár hónapot még, olyan jó és rossz szülői modellek tanulmányozásával, ami által mi is kitudjunk dolgozni egy sajátos stratégiát a mi picinyünkre nézve, előtérbe helyezve ezt a sok sok tévesen és hibásan nevelt gyerek képét. Mert bármennyire is legyen nehéz a nevelés, könnyebb lépésről lépésre haladni, mintsem hagyni, hogy minden menjen a maga útján. Fontos, hogy a gyerek éljen át jó meg rossz dolgokat egyaránt, de nem szabad egy védőburokban nevelni őt, fel kell hivni a figyelmét cselekedetei következményére, és nem az ő kivánságlistája szerint eltőlteni azt a bizonyos "7 otthoni évet".

ajándék

...mikor valaki tisztába kerül azzal, hogy gyereket vár sok minden átszalad az agyán. Vajon milyen változásokat hoz majd ez az időszak, miben fog megváltozni az életem, hogyan vészelem át a nehéz pillanatokat?...és akkor még nem is emlitettem a születés utáni periódust: milyen lesz az első találkozás, vajon tudni fogom, hogy mit és hogyan kell tennem, jó szülő leszek-e?...és ezekhez hasonló milliónyi apró kérdés.

Bármikor is jön a babaáldás nagy feladat vár a jövendőbeli szülőkre. Megváltozik eddigi életvitelük, eddigi szokásaik, sőt lehet hogy a kapcsolatuk is. És ez az amitől én is picit félek, hisz számunkra a babaáldás,úgymond még a kapcsolatunk legelső szakaszában bekövetkezett, jóformán meg sem szoktuk egymás jelenlétét, és máris azon töprengünk, vajon milyen szülőkké vállunk. Egyre jobban fogy az időnk felkészülni erre a hatalmas feladatra, de hiszen azt, hogy együtt képesek leszünk a mindennapi gondok legyőzésére, képesek leszünk kellő példát mutatni a most még csak pocaklakónak becézett csöppségünknek, és ami a legfontosabb, hogy egy boldog családdá alakulunk. Hisz bármennyit gondolkodjak is a miérteken, meg a hogyanokon, csak arra tudok gondolni, hogy ez számunkra az első nagy ajándék amit Tőle kaptunk. Ez a mi kapcsolatunk első nagy kihivása, ami által vagy szilárdabb alapokon haladunk tovább, vagy elveszünk a mindennapi gondok tengerén. De bármi is történjen számomra az eddigi 22 évem alatt, úgy érzem,hogy ez a legszebb ajándék amit adhatott az Élet,és ami még fontosabb, hogy olyan embertől kaphattam ezt az ajándékot akit nagyon szeretek. Aki számára fontos vagyok, és aki még igy is szépnek és aranyosnak tart, olyan napokon is, amikor már saját magamra haragszom a sirós meg morcos kitőréseim miatt. És szerintem ez az igazi szeretet! Amikor kész vagy rámosolyogni a melletted levő társra, megvigasztalni, vagy éppen csak megölelni és éreztetni vele, hogy mennyire fontos ő a számunkra.

Én sosem hittem a véletleneknek, szerintem mindennek van egy rendeltetése, és főként egy feladata amiért bekövetkezett...és napról napra jobban érzem, hogy ez a csöppség egy kimondhatatlanul nagy AJÁNDÉK, aminek örülnünk kell...és amire büszkék kell,hogy legyünk majd, hisz kapcsolatunk gyümölcse, és életünk értelme lesz.

Kivánom, hogy mindenki örüljön a babaáldásnak, hisz bármennyire nehéz is legyen az élet, bármilyen nehéz legyen a megélhetés, egy ilyen AJÁNDÉK kész széppé tenni a mindennapokat, és a felhős gondok között ott lesz mindig mint egy szivárvány, csak észre kell venni, és szeretni kell őt!!!!

Gulyás Gábor: Baba

Győztél, megnyerted a legnagyobb harcot,

Kifejlődött tested, csudaszép lett arcod.

Kilenc hónap várakozás, mindennek van ára,

Mutasd meg magad, gyere a világra.

Elindulsz egy alagúton, vakító fény hívogat,

Magad körül nem látsz mást, csak hatalmas arcokat.

Mosolyognak, Téged vártak hosszú idő óta,

Sírásod számukra isteni nóta.

Hideg van, megszoktad a burkolt világot,

nem ismerted máig az igazi valóságot.

Megszakad hirtelen az összetartó kötél,

nem visz vissza senki, ide születtél.

Újra vizet érzel, megdörzsöl egy néni,

Furcsán érzed magad, elkezdesz félni.

Lefektetnek valakire, ez most már tabu.

Mi történik velem? Tudom már, ez Anyu!