Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon nehéz a mai világban megélni, nehéz jó munkahelyet találni, ahol meg is tisztelnek mint embert, és nem csak állat módjára bánnak veled. Én eddig nem kellett tapasztaljam a főnök folytonos szidalmazásait, hisz a gyerekek akiknek segitettem a tanulásban, önként kérték a segitségem, és örültek a velem való munkának. De nekem is rá kellett jönni, hogy nem minden gyerek ugyanúgy éli meg a velem való munkát, nem mindenik számára esik jól a segitség...van aki szégyenként éli meg a neki adott segitséget....és ez kicsit padlóra küldött-én kiteszem a lelkem érte, ő meg szégyenli, hogy segitenek neki.
Ekkor került kezembe egy pozitiv beállitottságú kis könyvecske, amelyben egy érdekes mondatra lettem figyelmes: "Adj lehetőséget a dolgoknak, hogy megtörténjenek! Adj lehetőséget a sikernek, hogy bekövetkezzék!"...és elkezdtem gondolkozni azon a dolgon, hogy az élettől nem segitséget kell várni, nem mentőővet, hanem megélni a lehetőségeket amiket nap mint nap elénk tár...hisz millió kis apró lehetőség adódik a problémák megoldására, de mi mindig a kifogásokat keressük, hogy miért NE használjuk ki a lehetőségeket, és főként az "én nem vagyok rá képes" gondolattal letegyünk a dolgokon való elgondolkozáson. Lehet, hogy a legkisebb erőfeszités nélkül megoldanánk a problémát, de könnyebb kimondani azt a bizonyos mondatot, és máris a szőnyeg alá söpörni a jelentéktelennek tűnő gondokat. Csak azt felejtjük el, hogy ha minden problémát a szőnyeg alá söprünk, akkor egy idő után mi lesz a szőnyeg alatt...a sok apró kis problémamoly egy óriási problémagömbbé alakul, és akkor már jön a kétségbeesés, a jajveszékelés...és végső soron a segitségkérés mástól, mert mi már nem vagyunk képesek helyrehozni mindazt amit elrontottunk.
És hogy miért irtam én mindezt le, miért olyan fontos számomra a problémákat lépésről lépésre megoldani?...mert eddig én is úgy éltem, hogy valahogy csak lesz, valahogy csak megoldódik...de kérdem én...melyik az a probléma ami magától megoldódna?..olyan nincs. És éppen ezért most mikor megjelent a mi életünkben egy kis reménysugár ami által remélem bebizonyithatjuk mindazon személyek számára, hogy igen mi is képesek vagyunk megállni a saját lábunkon, mi is képesek vagyunk ellátni egy kisbabát...sőt ki tudjuk használni az élet adta bármilyen apró lehetőséget. Mert hiába várjuk azt, hogy a sült galamb a szánkba repüljön, hiába várjuk azt, hogy helyettünk más megoldja a problémákat, az az idő lejárt...felnőttünk, magunk urai lettünk, és a döntéseinkért vállalnunk kell a felelőséget, és főként a következményeket.
Bizom abban, hogy Isten erőt ad nekünk, úgy a babához, mint a vele járó nehézségek megoldásához, mert érzem, hogy most képesek vagyunk belevágni valami újba, valamibe ami jobbra fordithatja a sorsunk, életünk.
Lehetőséget adok a dolgoknak, hogy bebizonyitsam, képes vagyok megvivni a harcot a mindennapokkal, egy olyan személy oldalán akit tiszta szivből szeretek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése