Pocaklakós kalandjaim

Szülészeti "élménybeszámoló"

2010-02-02T10:20:00.006+02:00

Ma egy hete érkeztünk haza a korházból, szerencsére mindent okénak találtak, és ezért egy nappal hamarabb hazajöhettünk. Azóta már kezd kialakulni a napirendünk, eszünk és alszunk, néha még sirunk is a görcsök miatt, de átlagba véve nagyon ügyes baba a kis Attikám.

Már készülődtem, hogy megirjam életem ezen élményét is, és hogy felkészitsek mindenkit aki az állami korházakat választja a szülés helyének, mire kell számitson már az első pillanattól. Előszőr is azt ajánlom mindenkinek, hogy próbálja kipihenni magát amennyire csak tudja a szülés előtt, mert a szülészeten hiába számit a pihenésre, ott csak a sok sok idegességet és feszültséget kaphatja kárpótlásnak.

Na de kezdjük a legelején. Január 18án reggel 8 órakor már teljes készenlétben vártam apumat, hogy bevigyenek a korházba,és minél hamarabb túlessünk a papirmunkán és beszéljek a dokival, hogy akkor mikor is ejtjük meg a császárt.De mivel Romániában semmi sem megy úgy, ahogy az ember elképzeli, már az első pillanattól minden komplikálttá vált. Én 9re már fent kellett volna legyek a szülészeti osztályon, de a sok papirmunka , egyik ajtón bemenni, másikon kijönni, millió kérdés, Eco, vérvizsgálat...nameg ami teljesen kiboritott...annak ellenére, hogy tudták,én császárra készülök, az Eco is bizonyitotta,hogy Attikám nem fordult meg, mégis kimostak minden eshetőség számára, persze azelőtt, hogy megkérdezték volna, hogy volt-e székletem vagy sem aznap. Na de ez legyen a legkevesebb, gondoltam, ennyit még kibirok, 10 óra körül valahogy megkaptam a papirokat és elindulhattunk a 9.emelet felé. Mire felértünk persze, hogy az én dokim már bent volt a műtőben, ezért nem tudott megnézni, de megcsinálták a NST-t, aminek az elején még voltak kis mozgások, de a végére kismanóm teljesen lecsendesedett, vagy lehet hogy teljesen megijedt a sok üvöltözéstől, jajgatástól, ami engem is kikészitett. 2 óra körül jött ki a dokim a műtőből, ekkor megvizsgált, de mivel sem tágulásom, sem fájásom nem volt, azt mondta, hogy éjszakára leköltöztet a 8.emeletre, hogy még pihenjek egy napot, és meglátjuk,hogy kedden mit csinál a kismaci.

Kissé és is megnyugodtam, hogy lekerülök abból a bolondokházából, hisz nem elég az ember baja, még hallgassa a mások szenvedését, jajgatását, sikitását...hát idegölő.....igaz akkor nem gondoltam bele, hogy milyen lesz majd a szülés után.

A hétfői nap folytatása elég nyugisan telt , egyedüli gondot a koplalás jelentett, hisz nem kaptam semmi kaját, ha netalán keddre beállnának a fájások, akkor ne okozzon gondot a kaja a műtét előtt. A szobatársak nagyon aranyosak voltak, tartották bennem a lelket, és elég sokat nevettünk egész este. Elég jól tudtam aludni, és már vártam a reggelt, hogy mit fognak mondani a dokik. Jött a reggeli vizit, semmi újdonság az én műtétemről,mindenki a napi teendőkkel volt elfoglalva, mintha nem is érdekelte volna őket, hogy én már tűkön ülök, és minden ajtónyitásra egy reménysugár csillant fel, hogy hátha most....és akkor hirtelen nyilik az ajtó, alacsony doktornő, keresi a császáros pácienst...mondom én vagyok, leül az ágyam mellé, és kezd beszélni valami új betegségről, amit most vettek észre, és hogy el kell altassanak...én csak ültem és néztem, hogy mi van...milyen új betegség?nekem?mióta?...és akkor szalad az aszisztensnő, hogy jaj nem én vagyok az a páciens, nem nekem van bajom,bocsánat...szoval ennyivel el vagyok intézve.Mind1...legalább nem én vagyok a "beteg". És akkor jön a napi második adag, ECO plusz NST, amiért én kapom a lebaszást, mert nincs feltüntetve a korlapomon,hogy nekem már azelőtt való nap is mindezt elvégezték...szóval ez is az én hibám. És igy eltelt a keddi nap is, még mindig koplalva, és várva , hogy na vajon mikor jönnek utánam. Már nem is mertem reménykedni, a csajokkal is eldöntöttük, hogy nem gondolok rá, amikor akarnak jönnek utánam...

Szerdára ébredve, már kisebb fájásokat éreztem odalent, de már nem tudtam eldönteni, hogy az éhség vagy a kismanó akar kibujni...és egyszercsak érkezik az aszisztensnő, hogy pakoljak, mert a doki azt mondta, hogy inditsák be a szülést, mert a 4O.hétben vagyunk, de fájások nélkül nem akar megvágni, és akkor az egyedüli mód, ha felteszik a perfuziót, hátha megjön a hatása. Szerencsére nem kellett sokat várni, mert 1O körül tették fel a perfuziót, és rá 1O percre már be is álltak a fájások, igaz csak nagyon rövidek, max 25 másodpercesek, 4 percenként, tágulás persze semmi, de a doki mikor megnézett, azt mondta, hogy készüljek fel testileg lelkileg, mert 2kor elintézi a műtétet. Hát az a 2 óra amig rá vártam elég lassan telt el, közben felhivtam mindenkit, hogy na mostmár itt a nagy pillanat, nem kelsokat várni és látni fogom a kis manómat. 2 előtt pár perccel jöttek utánam, hogy előkészitsenek a műtétre, és 2 óra 1O perckor már bekaptam a zsibbasztót....és innen kezdődőtt életem legnehezebb 18 perce...a zsibbasztó nem hatott, a combomtól felfele mindent éreztem, a vágást, a tépést , azt amint próbálják kiszedni Attilát belőlem, mert szegény beszorult a placenta alá, és én érzem, hogy széttépnek, mindenki kiabál körülöttem, a kezembe egymás után nyomkodják a "coctail"okat, anyumat nem engedik mellém, és amint bekaptam az adrenalint minden elfehéredik, és mintha elvágták volna a filmet...nem emlékszek semmire...se arra, hogy megszületik a kisfiam:((...se arra, hogy mi történik azután...3 órakor már kint voltam a műtőből, de az első képek amikre emlékszem az olyan 7-8 körüliek...óránként hozták Attilát mellém, de nem tudtam lereagálni:((...

Estére kissé magamhoz tértem, már megláttam a kisfiam:D...és amint mellém tették, mintha pillanatok alatt eltünt volna az a rémálom, amin aznap végigmentem...amint a szemembe nézett, és láttam, hogy egészséges, és hogy semmi baja, annyira megörültem, hogy hirtelen el is felejtettem, hogy mozdulni sem tudok a csövektől amik belőlem lógtak ki...éjszakára nem hozták többet, mert nem indult el a tejem, és hogy tudjak akkor pihenni, de reggel 6kor már ébresztettek, láz és vérnyomásmérés, szonda ürités, reggeli injekció plusz perfuzió...és a várva várt pillanat...reggeli szoptatás...igaz sok szopizás nem lett belőle inkább csak a kötődés kezdett el jobban kialakulni, hisz nekem még az előtejem is nagyon kevés volt a 4 napi koplalás miatt...Déli 12kor vették ki a szondát, és rá 2 órára fel is állitottak, kissé nehezen ment, szédültem meg minden, de hamar helyreálltam, 4kor már jöttek, hogy szedjem a csomagom, mert tesznek át külön szobába...azt sem tudtam örüljek vagy sirjak...nem hittem,hogy ez azt jelenti, hogy majd minden feladat rám hérul, hogy friss műtéttel és még "branuros"kézzel rám bizzák a 2 napos kisfiam. Azt sem tudtam, hogy hogyan kell megfogni, nemhogy tisztába tenni, etetni és 24 órás felügyeletet biztositani számára. És akkor ne beszéljünk a saját nehézségekről, de az aszisztenseket ez nem érdekli, hiába kaptam ki parancsba, hogy ne emeljem meg a kismanót, és hogy kérjek segitséget a pelenkázásba, mivel még 24 órát sem töltöttem az intenziv osztályon, de hát az aszisztensnőkre sokat nem számithattam. Haragudtak ha ott van anyum és segit nekem, de ha egyedül maradtam akkor ők nm segitettek, és akkor más nap meg én kaptam a szidást a dokiktól, hogy miért nem fogadok szót...nem szabad megerőltetni magam...csak a kettő nem fért össze...

Az első éjszaka nagyon nehezen telt el, hiszen nem is volt még tejem, Attila üvöltött az éhségtől, én meg sirtam a tehetetlenségem miatt....szóval egymásnak sirtunk...mire valahogy rájöttek, hogy szükségem van kaja pótlékra...és akkor egy kicsit megnyugodott Attila, és el is aludott...s mire én is lefeküdtem aludni és már majdnem elaludtam a szomszéd szobában beindult a szülés, és 2 órás vajudásnak voltam fültanuja...mostmár a fáradság miatt pityeregtem, mert nem tudtam elaludni a jajgatások és a sikitások miatt...s mire valahogy elcsendesedett minden,már reggel volt,és jöttek a takaritók, jöttek az aszisztensek, jött a reggeli...és aludni már nem volt esély...szóval ilyen volt az első közös éjszaka élménye:-/

A nappalokkal nem volt utána akkora gondom, mert anyum fent volt és segitett, csak a sok szülés készitett ki idegileg, meg a sok sok gyereksirás ment már az idegeimre, mert Attilától én simán pihenhettem volna, mert ha ő jóllakott akkor 2-3 órát végigaludott, órarendet készithettem volna utána...de a többi gyereksirás...grrrr...már kiboritott...s akkor még nem emlitettem a rémálmokat amik minden egyes alkalommal előtörtek, újra átélve azt a kritikus 18 percet amit a műtő asztalon töltöttem.

Az esték nehézségét a napi fáradtság, az idegesség, hogy még mindig nincs elégséges tejem, nameg a rengeteg vajudás okozta, de annyit segitettem magamon, hogy inkább felvállaltam, hogy együtt alszok Attilával, hogy legalább éjszaka ne kelljen emelgessem...hisz minden emelés elinditott egy méhösszehúzodást, és ez meg a vérzést...és ez erő veszteséghez vezetett...minden egyes babázás kész erőfeszitéseket követelt, és a 4 napi koplalás után elég nehéz volt feltölteni az erőforrásokat, főleg ha csak kemény diéta után étkezhet az ember...

Szombat délutánra kezdett elindulni a tejem rendesen, Attilán is látszott, hogy kezd elég lenni számára a tej, hisz a 3 órát nyugodtan végigaludta, volt olyan, hogy még a 4et is megütötte, ilyenkor meg jöttek az aszisztensek, hogy költsem fel, ne hagyjam aludni, ha meg nem aludott akkor kiabáltak, hogy tegyük a mellre és szoptassuk őket, mert biztos, hogy éhesek...szóval nem lehetett ott kialakitani a napirendet, csak összezavarták a már kialakulóban levőt.

Vasárnap megennivaló volt, hisz érezte, hogy szombaton csak ketten vagyunk, a pelusokat csak pisikával töltötte, anyának a segitségére, de vasárnap mire megjött nagyi a pelusok szilárd tartalommal töltödtek. Este meglátogatott keresztmami és apuci, akinek meg is mutatta, hogy mire képes, jó erős hangon "énekelt" az ajtóban, csak az a baj, hogy a koncert egész éjszakába nyúlóra sikerült.

Hétfőn délelőtt újra indult a monoton korházi életmód, reggeli 6kor ébresztő, láz és vérnyomásmérés, injekció , 8kor reggeli, 9kor orvosi vizitek, előszőr Attilát vizsgálták meg, majd engem is. A délelőtt folyamán Attilától vért vettek, és bekapta az első védőoltásait, amit elég ügyesen tolerált. A délután folyamán mire picinyeink elcsendesedtek, és mi is eldöntöttük, hogy kicsit pihenni fogunk, egy kemény szülés volt a másik szobában, 2 órán keresztül üvöltött, sikitott és jajgatott egy kismama, mire végül is túlesett mindenen, számunkra a pihenés fogalma is elillant, hisz jött az esti program. Vacsora, esti fürdetés...papi meg közös alvás:)

Azon az éjszakán fura álmom volt, hirtelen mindenkinek el kellett hagyni a korházat, mindenkit hazaküldtek, és reggel mikor felébredtem a nővérek már azzal fogadtak, hogy én megyek haza????....csak reménykedni mertem, hogy valóra válik az álmom, és amilyen hirtelen kellett az álmomban is távoznom a korházból, annyira gyorsan peregtek az események a valóságban is. A babadoki Attilának zöld utat adott, és ha az én dokim is rábolint a hazamenésre, akkor már végre hazamehetnénk. És csodák csodája, Attilával minden oké, az én sebem is jól áll, és ha visszamegyek hogy kiszedjék a szálakat akkor már csak a papirmunka marad hátra, és kérhetem a ruháinkat mert MEGYÜNK HAZA!!!:D:D:D:D:D....9 nap rémálom után eljött az a pillanat, hogy elhagyhatom ezt a bolondokházát, megszabadulhatok az undok nővérektől, az idegölő sikitozásoktól, és minden kellemetlenségtől.

És mindennek már egy hete, itthon vagyunk a kényelmes ágyban , a nyugalomban, a csendben. Úgy etetek ahogy én látom jónak, akkor alszunk amikor kell, és nem akkor amikor ők parancsolják, és a tejem is hál'lstennek nagyon jó minőségű lett, jól növekedünk, a biológiai óránk már beállt 3 órára.

Visszatekintve erre a keserű élményre, a fájdalom feledésbe merül mikor kisfiam a szemembe néz, mikor álmában rámmosolyog vagy mikor szopizás közben a mellem simogatja....ez mindent megér!!!!!!

Megszulettunk :D

2010-01-22T17:09:00.004+02:00

Vegre valahara kibujt a kismano. Makk egezseges es gyonyoru :D

2010.januar.20 , 14:25 perckor latta meg a napvilgot 2900 grammal es 54 cm-vel.

Azota sokat eszik es sokat alszik. Nagyon jo fiu :D

Majd meg jelentkezunk :D

Meg mindig a korhazban

2010-01-19T17:55:00.002+02:00

Kismano meg ugy dontott, hogy ul egy kicsit a pocakomban de remeljuk, hogy holnapra mar szetvallunk. Amugy minden rendben, fajasaim nincsenek, varom a doki tovabbi donteseit es a fejlemenyeket. Koszonom mindenkinek aki szorit es ram gondol, a sok batorito szot. Remelem holnapra mar megjon az eredmenye es holnap ilyenkorra mar bszke anyuka lehetek. Amint tudok, irnokom alltal jelentkezek.

érkezünk szép lassan

2010-01-12T14:12:00.002+02:00

Ma voltunk a dokinál, és hétfőn megyünk batyustól a korházba...ha persze addig nem gerjedünk be:)) a doki szerint.....vagyis ez azt jelenti, hogy mához egy hét már túlleszünk, meglesz a kis manóm:D:D:D:D

Mostmár csak az utolsó simitások maradtak, holnap még felmegyek az egyetemre a papirokért, és utána csak a csomagolás utolsó stádiuma marad:D:D:D:D:D.....hűha...még egy hét és anyuka leszek:D...már nagyon nagyon várom!!!!!!!

Még jelentkezem ha tudok, szoritsatok, hogy hétfőig birjuk ki együtt, hogy bizti a dokim kezei közé kerüljek...

nem vesztődtem el:P

2010-01-11T17:27:00.002+02:00

Előszőr is Boldog Új Évet mindenkinek, hozzon az idei év mindenkinek a legszebbeket és legjobbakat, egészséget, boldogságot, sok sok örömteli pillanatot és az anyagiakról se feledkezzünk meg:P

Az ünnepek szépen és gyorsan elteltek, igaz már nagyon vártam hogy újra visszaléphessek a mindennapok forgatagába, mert a sok pihenést úgy néz ki nem nekem találták ki. Többet zsimbeltem, mint egy fárasztó hét után, nem találtam a helyem, és főként az idő is játszadozott velem, igazi szobafogságra itélt...a csúszós utak, a folytonos eső meg havazás váltakozása csak mind rontott a helyzeten, hisz ha nem volt kivel sétálni maradtak a négy fal közötti órák. Mondjuk ennek is kihasználtam a pozitiv oldalát, szépen kidiszitettem a lakást karácsonyi hangulatot varázsolva minden kicsi zugba, sokat sokat olvastam(mert persze a nett is pont jókor mondta fel a szolgálatot), és igazán a picurra hangolódtam. Együtt buliztunk a karácsonyi dalokra, a kedvence a "Rudolf, the red nosed reindeer"...és sok sok Micimackós történetet olvasgattam neki. Igazi kis huncut, mert amig csak vele voltam elfoglalva ügyesen ült a pocakomban, nem mocorgott, csak néha csuklott egyet-egyet, de ahogy a házimunkához akartam volna fogni máris közbeszólt és elég kemény rugásokkal hálálta munkámat. Mások a külső sérelmek miatt fájtatják derekukat meg bordáikat...én a benti rugások miatt:))

Magamról kb annyi, hogy mostmár a plusz 2o kiló az úgy körvonalazódott, a combjaim, derekam, vádlim, karjaim jól kikerekedtek, és az arcom,olyan lett mintha folyton rágcsálnék valamit:))....mondjuk nekem a párnás ujjacskáim tetszenek nagyon:P A lábaim és a derekam kezdi feladni a harcot a nagy súllyal, el-el dagad, vagy éppen annyira sajog hogy a könnyeim folynak az arcomon. Mondjuk a könnyeim az utóbbi időben egyre inkább itatják az egereket, kicsit már zavaró a kedélyállapotom változása még magamra nézve is, nem tudom szegény Norbi hogy birja még. Egyik pillanatban még minden OK, aztán hirtelen rámtör egy jó kis sirógörcs, amit megint nagyon hirtelen egy kacagás vált fel....sokszor még magamon is kiakadok....és akkor még nem is emlitettem a "ne nyúlj hozzám" kitöréseket. Hisz van amikor annyira kell egy ölelés, de van hogy egész nap jól megvagyok magamban, ne nyuljon hozzám senki, ne öleljen, ne pusziljon és főként ne babusgasson. Egyre inkább kezdek morrogni mindenre, semmi sem tetszik, semmi sem jó, nincs türelmem, nem tudok aludni.....ááááááááááá....ez az igazi rémálom...napok óta nem alszom, csak forgolódok, keresem a helyem, sehogy nem jó...hol itt nyom, hol ott fáj...kész katasztrófa vagyok már a saját szememben is. Ezt próbálom ellensúlyozni azzal hogy még mindig melozok, izgek mozgok, nem engedek időt a kitörésekre, és mivel kevesebb időt töltünk most együtt csak az esték azok amik kritikusabbak számomra.

Amugy meg holnap megyünk utolsó pocaklesre, és egyben programálásra is, én nagyon remélem, hogy még a hét végéig kibirjuk együtt, hogy a melot nyugodt szivvel fejezzem be, ne hét közepén hagyjam cserben Pétert sem...Napok óta már nagyon készülődik valami odabent, azt hiszem próbál szegénykém lefordulni, de nincs mér helye és csak azért imádkozom minden nap, hogy a nagy kinlódások közepette nehogy magának ártson a kicsi drágám...

Nem jön, hogy elhigyjem az utolsó métereken vagyunk, a babaruhák megvéve, szépen mosulnak, a lista összeállitva, a lakás a feje tetején, minden kezd előkerülni amire szükség lehet...áááááááá...még egy kicsi és anya leszek....kicsit félek...összetett érzések kavarognak bennem, egyrészt nagyon várom hogy tullegyünk rajta, másrészt félek a császártól(pedig a doki megnyugtatott, hogy jó kezekben leszek), félek az újdonságtól, hogy minden jól menjen, és főként hogy a picur egészséges legyen....

Na kb ennyi mostanra, megpróbálok még jelentkezni amig egyben vagyunk, de ha ketté váltunk is, néhány szóban majd jelentkezgetek.

Köszönöm mindenkinek akik ebben a morcos periodusban is kitartanak mellettem és elfogadnak, és köszönöm szüleim segitségét is, nélkülük nem tudom miként élnénk túl ezt az új helyzetet ami kialakult körülöttünk.

Pusz mindenkinek, nemsokára külön jelentkezünk:D

lendület?...erő?...energia?

2009-12-10T12:50:00.002+02:00

És immár beléptünk a 34. hétbe, egyre radikálisabban fogy az együtt tölthető idő, de nekem még annyi teendőm van. Itt van előszőr is a karácsonyi láz, mindenki készülődik, takarit, csinositgatja lakását, és bármennyire is betervezem, hogy na ma ezt holnap meg azt csinálom meg, a nap végére fele teendőm elmarad.

Már azon töprengek, hogy lehet túl sokat várok el magamtól, hisz minden reggel korán talpon vagyok, reggeli séta a főtérig, 2 - 3 óra kinzás vagy éppen kikapcsolodás, utána újra séta haza, pocaklakó etetés, kis pihenés, délután meg itthoni teendők. De adódnak olyan napok is, hogy reggel elmegyek itthonról, és késő este vergődöm haza, már azt sem tudom fiu vagyok vagy lány de szeretem mindazt amit csinálok...szeretek tanitani, szeretek segiteni az embereken, vagy csak éppen sétálni egyet odakint...igaz, hogy sokszor már a lábaim és a derekam makacskodik velem, de fogaim összeszoritva folytatom tovább mindennapi teendőim.

Ilyen voltam mindig, nem szerettem a hosszas semmitevést...igaz aludni imádtam, de azt is mértékkel. Na ez az ami most a legjobban hiányik...az alvás...hónapok óta már nem volt egy olyan éjszaka sem, hogy végig tudtam volna aludni, egyre gyakrabban és sűrűbben ébredek meg:(...és ilyen vagyok még most is...szaladgálok, teszek veszek, tanitok...és nekikezdtem az államvizsgadolgozatom megirásának...és erre nagyon büszke vagyok!!! Igaz még nagyon az elején tartok, de bebizonyitom mindenkinek, hogy pocakosan is lehet tanulni, pocakosan is lehet a mindennapokra hangolodni, és a terhesség nem betegség, hanem egy állapot...és egyre inkább azt tapasztalom, hogy egy gyönyörű állapot:)

Annyira megszerettem ezt az állapotot, hogy félek, hiányozni fog. Hiányozni fog a mocorgás, a rugdalózás, és az az egyedi kötelék, ami kettőnket összeköt.

Érzem, hogy a kismanó sokkal több lendületet ad nekem, mint eddig amivel rendelkeztem, sokszor nehezemre esett reggel felkelni, és inkább ellógtam a reggeli órákról, de most mintha a belső hang azt mondaná minden reggel, hogy neked kellned kell, hisz mindez amit teszel, a picurért teszed! És érte bármire képes vagyok...örülök, hogy van nekem, és hamarosan már igazi kis családként szervezhetjük mindennapjainkat.

jah és amint már emlitettem, hetente méretkezünk, lássuk mennyit is növünk egy hőt alatt...és azt kell mondanom, hogy minden héten ledöbbenek a mérleg és a méteres számain. és akkor ime számokban az elmúlt héten végbemenő növésünk eredményei:

- poci: 98 cm ..... 4 cm több mint múlt héten:D

- súly: 59-60 kg között ingadozik pár napja

- comb: 57 cm....mindjárt olyan combom lesz, mint amilyen derekam volt terhesség előtt(60 cm:P)

- popsi: 95 cm

- mell: 92 cm....hetek óta tartja a méretet, csak a súlya egyre nehezebb:(

na kb, ennyi mostanra, szaladok is tovább, hisz vár a fogdoki...remélem már nincs sok hátra a sok sok kinzásából...

32. és 33. hét

2009-12-02T20:02:00.002+02:00

A tegnapelőtt beléptünk a 33. hétbe, immár érzem hogy egyre kevesebb időnk maradt amit egy testben tölthetünk a kis manónnal. A mocorgásai már kész csatáknak tünnek, hisz egyre szűkösebb odabent a hely az én kincsemnek, és ezt azért minden nap keményen a tudtomra is hozza.

Pár hete minden nap jó 5 percet csuklik, már annyira hozzászoktam, hogy várom a pillanatot amint a pocakomban szökdécsel ütemre:)

Eldöntöttem, hogy a 32. héttől minden héten szorgosan lejegyzem a méreteim, lássuk mennyit növünk egy hét alatt, és csodák csodája ténzleg van eredmény;))...

A pocim egy héttel ezelőtt 93 cm volt, mostanra pont egy centit nőtt, a combom is fél centivel lett vastagabb, úgyhogy immár 54,5 cm az átmérője...egyre furcsább értékeket érek el, sose gondoltam, hogy én a nádszálkisasszonynak becézett vagy éppen csúfolt lány ilyen testméretekkel fogok valaha rendelkezni:P. A melleim is egyre inkább duzzadnak, igaz méretben nem nöttek egy hét alatt, tartják a már 3 hete beállt 92 cm, de egyre inkább súlyosabbak, és ez elég nagy terhet jelent az amúgy is már kikészült hátamnak. Fekvő és ülő poziciókban érzem a plusz súlyt, de a járásom is lassult jóval. Észrevettem, hogy azt a távot amit eddig 20 max 25 perc alatt tettem meg, mostanra kell jó 40 perc, és igy is a nyelvem néha a térdemnél csüng már.

A lépcsőzés tényleg jót tesz, igaz ez is kezd nehezebbé vállni, de kényelmesebb a lépcsőt mászni, minthogy hegyen felfele vonszoljam magam:P

Ja, meg hát hogy legyen kerek a beszámoló minden egyes méretemről, akkor a popsim sem hagyhatom ki, hisz ez is hétről hétre nagyobb, már nem is merem "csekkolni" magam a kirakatok ablakain, hisz mind nagyobbnak és nagyobbnak tűnik...nem csak a pocim nő, hanem a popsi is, lehet hogy az egyensúly meglegyen:))..nehogy a pocim előrehuzzon.

És végezetül, amit minden nap kiváncsian lemérem, az a súlyom ami ingadozva de mostanra elérte az 57 kg-ot...szóval azok akik rég nem láátak, azoknak tényleg óriásinak tűnök:))

Amit észrevettem, és anyu szerint örüljek is neki, hogy sok olyan kaját kezdek el mostanában kivánni, amitől a terhesség előtt kimondottan rosszul voltam, vagy képtelen voltam megenni. remélem, hogy ez majd azt jelenti, hogy a kismanó nem lesz vállogatós, mert én szeretném neki mindenből a legjobbat és legfinomabbat megadni...csak persze ez rajta is fog múlni, hogy mit szeret majd...de ez még kissé odébb van...egyenlőre koncentrálok a közös étkezéseinkre, és az együtt töltőtt időkre...mert már egyre inkább ketyeg az óra....és mindjárt itt a NAGY TALÁLKOZÁS a kisfiammal....

Növünk, növögetünk

2009-11-25T18:27:00.002+02:00

Mivel már rég nem született semmilyen beszámoló a kismanó kalandjairól, ezért eldöntöttem összegyüjtőm egy kis csokorba mindazt, amit az utóbbi hetekben együtt éltünk át, és elmesélem nektek is a kismanóm hétköznapjait, csintevéseit....mert bizony már jó sok fejtörést okoz anyucinak odabentről:)

Nos az utóbbi hetekben az én kis pocaklakóm egyre inkább készit fel az éjszakázásokra, hiszen 2 óránként megébredek, mert vagy szomjas vagyok, vagy wécézni kell...ami már egyre gyakoribb, vagy ha ezt a kettőt kipipálta, akkor elkezd karaté mozdulatokat gyakorolni odabent. Nem mintha nem örülnék a kis produkcióinak, de mikor látom hogy már mindjárt szól az óra mert melózni kell menni, de a szemeim még ragadnak le a kialvatlanság miatt.....hát akkor kegyetlenül nehéz a kis produkciót jó néven venni. Éppen ezért észrevettem, hogy egyre nyügösebb, zsimbesebb lettem, egyre kevesebb a türelmem, és főként , hogy sehol sem találom a helyem.

Melózás közben igazán jó kisfiu, alszik és anyucit békén hagyja, de ha netalán hamarabb ébred akkor keményen követeli a jogait, vagyis a kaját...és ez mostanában már eléggé fájdalmas kimeneteleket szokott ölteni. Hisz bármennyire siessek haza, a kis lábacskáival a vizhólyagommal focizik, mig a kis könyökével az oldalam bökdösi....bizonyára jó kis mulatság ez odabent:)) Amint kaját kap, és jócskán megtelik a pocija, pár helyezkedő mozgásra utaló mocorgás és újra nyugalom honol pocakvilágon.

Estére, mire jól kialudta magát, és anyuci is megpihenne már, jön a jó kis nemulass...apuci fia párbaj...apuci boxol kivül, manóka visszaüt belülről...számukra ez nagyon vicces mulatságnak tűnik, apuci büszke a fiára, főleg ha a pocakomon megjelenik néha a kis könyökének, vagy kis talpának lenyomata:)...minden esetre fura de egyben csodálatos érzés minden egyes mocorgása.

Az utóbbi pár napban már sikerült megtapasztalnom, hogy milyen az amikor csuklik, mindenki erről beszélt, hogy milyen igy, meg milyen ugy...egyszóval leirhatatlan...mintha csikizne, de mégsem, mintha rugdosna de mégsem, nem is fáj de mégis fura...szoval na...ezt érezni kell:P..leirni vagy elmondani nem lehet:)....amugy meg nem is csodálom, hogy szegénykém annyit csuklik, hisz már annyira várjuk, hogy találkozzunk vele, mindenki folyton emlegeti, felőle érdeklődik, róla beszél...

Örülök annak, hogy van ő nekem, mert mikor már a csüggedés küszöbén állok, és érzem, hogy elfogy az erőm kapok egy kis rugást belülről, mintha ezzel azt akarná mondani, hogy NE FÉLJ! MINDIG LESZ VALAHOGY! CSAK HIGGY BENNÜNK!!!

Bajnoknak születtél

2009-11-17T18:36:00.003+02:00

Elgondolkoztál-e valamikor is azokon a csatákon, amelyeket még születésed előtt nyertél meg? “ Állj meg, és gondolkozz el magadról-mondja Amram Scheinfeld genetikus. A világtörténelem során sosem volt senki, aki pontosan olyan lett volna mint te, és az idők végtelenségéig sosem jön el egy hozzád hasonló.”

Egészen rendkivüli személy vagy. És rengeteg csatát kellett sikeresen megvivnod, hogy létrejöhess. Gondold csak meg : tiz million spermasejt vivta a csatát, és csak egyetlen egy nyert – az, amelyikből te lettél! Hatalmas versenyfutás volt, hogy elérjék az egyetlen célt : az értékes petesejtet. Ez a kis sejt, amelyért a spermák versenyeztek, kisebb, mint a gombostű hegye. És minden sperma olyan kicsiny, hogy többezerszeresére kellene felnagyitani, hogy emberi szem számára láthatóvá váljék. És mégis, ez az a mikroszkopikus szint, amelyen életed legdöntőbb csatáját megvivtad.

A sokmillió sperma mindegyikének feje értékes rakományt vitt : 24 kromoszómát, mint ahogy a piciny sejtben is 24 ilyen kromoszóma volt. Minden kromoszóma kocsonyaszerű gyöngyökből állt, amelyek szorosan kapcsolódtak egymáshoz. Mindegyik gyöngy sokszáz gént tartalmazott. A tudósok ezeknek tulajdonitják mindazt, ami benned öröklött.

A spermákban levő kromoszómák tartalmaznak minden öröklött anyagot ,s hajlamot, amelyhez apád és ősei járultak hozzá. A petesejt kromoszómái azon vonások hordozói, amelyekkel anyád és ősei járulnak hozzá örökletes tulajdonságaidhoz. Anyád és apád a csúcspontjai a te létedért folyó kétmilliárd éves, győztes küzdelemnek. És akkor - egyetlen meghatározott sperma - a leggyorsabb és a legegészségesebb a nyerő – egyesült a petesejttel, hogy megalkossanak egy piciny új életet.

A legfontosabb személy élete megkezdődött. Győztesen kerultek ki abból a küzdelemből, amelyben szinte semmi esélyed sem volt, azzal az eséllyel összehasonlitva, ami az életedben ezután bármilyen küzdelmedben lehet. Ez azt jelenti, hogy a múlt óriási tartályából örökölted mindazokat a potenciális képességeket és erőket, amelyek szükségesek, hogy elérd a céljaidat.

Bajnoknak születtél, és függetlenül attól, milyen akadályok és nehézségek állnak az utadban, még annak a tized részei sem lehetnek, amelyeket legyőztél a fogantatás pillanatában. A győzelem be van programozva minden élő személybe.

Voltunk pocaklesen:)

2009-10-22T15:56:00.003+03:00

Kedden délután eljött az idő, hogy babalesre menjünk, már annyira vártuk mind a ketten, mert mostmár apuci is jöhetett velünk. Már reggeltől intenziv mocorgásban volt a kis picur, mintha érezte volna, hogy ma nem csak anyuci fogja megcsodálni, ma különleges napra számithat. Meloból hazajövet kaptam egy jó pár rugást, és ahogy közeledett az idő a dokihoz menéshez, egyre aktivabban ficánkolt. Próbáltam beszélni vele, hogy fogja lazábbra, az igazi produkciót tartogassa későbbre mikor mi is látunk belőle valamit.

Az utón a dokiig elég jó kismanó volt, de mikor észrevette, hogy már megint várni kell, hát az nagyon nem tetszett neki, és ezt tudtomra is adta. Amúgy már egyre inkább tapasztalom türelmetlenségét, és kis akaratosságát, hisz ha sorban kell állni már bentről kifejti véleményét, igaz anyuci fájdalmára néha. na de inkább mozogjon, hisz akkor legalább tudom, hogy jól van és fejlődik.

Mikor valahogy bekerültünk a dokihoz kissé megszeppent, és mivel nem szereti ha vizsgálják hamar meg is nyugodott. De olyan édi képet tárt elénk, hogy nem is mertem volna ilyenre gondolni. Igaz, hogy már nem ficánkolt, nem mocorgott, de mikor a doki ráközelitett az arcára a kis nyelvét nyujtogatta nekünk, és kis kezecskéjét ökölbe szoritotta. Miután végignézegettük, hogy megvan mindene, hogy jól fejlődik-e, mekkorát nött 7 hét alatt (1052 gram és 273 mm...jó kis fejlődés), megkerestük ékességét apuci kérésére, hogy nyugodjon meg hogy igenis fia lesz. Igaz csak hátulról láttuk, mert farfekvéssel van, és hiába keresgélt a doki egy jobb poziciót csak a kis zacskóinak a hátát láttuk és a pucus hegyéből egy kis részletet, de megnyugtatott a doki, ha eedig nem száradt le ez a pucus ez után sem fog:))

Miután visszatértünk a kis pofijára, hogy csináljunk egy pofi fotót is, ha már a pucust lekaptuk;)), olyan édi volt. Igaz már a szemecskéit becsukta, de a szájacskáját aranyosan formálgatta, mintha szopizott volna...és olyan kis dundi pofija van, mint egy kis hörcsögnek mikor jóllakik:))

A vizsgálat után még kikértem a doki véleményét a császárról, azt mondta ha a következő kontrollig nem fordul le, akkor nagy a valószinűsége, hogy császár lesz, de én még kérni fogom, hogy bármilyen esetben is császároljon meg. A meghülés hál'Istennek nem hatott ki a babára, igaz végigkinlódtam minden gyógyszer nélkül...de most a fogam miatt idegeskedem, mert egyre inkább fáj , nem tudom hogy fogom ezt igy birni. Muszáj lesz erőt vennem magamon, és elmenjek a dokihoz még úgyis ha tudom, hogy nem érzéstelenithetnek...de ez már nagyon fáj.

Az egészet összevetve eléggé jól vagyok, igaz fáj a hátam meg a lábam (azért plusz 10 kiló már érződik), jobban fáradok, és vannak napok, hogy a nyugdijasok gyorsabb tempot tudnak felvenni, mint én, de nem is idegesitem magam már ez miatt. A házimunkát beosszuk, a hajolgatást kerülöm, az evést meg egyre gyakrabban művelem:)).....an block csodálatos érzés anyának lenni:D

Adj lehetőséget a dolgoknak, hogy megtörténjenek!

2009-10-07T19:17:00.002+03:00

Pár napja elkezdtem pozitiv beállitottságú könyveket olvasni, mert annyi negativ hatás ér nap mint nap a hétköznapi élettől, a körülöttünk levő emberektől - sőt olyanoktól, akikről eddig nem is gondoltam volna ezt- és nem utolsó sorban a tornyosuló problémáktól.

Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon nehéz a mai világban megélni, nehéz jó munkahelyet találni, ahol meg is tisztelnek mint embert, és nem csak állat módjára bánnak veled. Én eddig nem kellett tapasztaljam a főnök folytonos szidalmazásait, hisz a gyerekek akiknek segitettem a tanulásban, önként kérték a segitségem, és örültek a velem való munkának. De nekem is rá kellett jönni, hogy nem minden gyerek ugyanúgy éli meg a velem való munkát, nem mindenik számára esik jól a segitség...van aki szégyenként éli meg a neki adott segitséget....és ez kicsit padlóra küldött-én kiteszem a lelkem érte, ő meg szégyenli, hogy segitenek neki.

Ekkor került kezembe egy pozitiv beállitottságú kis könyvecske, amelyben egy érdekes mondatra lettem figyelmes: "Adj lehetőséget a dolgoknak, hogy megtörténjenek! Adj lehetőséget a sikernek, hogy bekövetkezzék!"...és elkezdtem gondolkozni azon a dolgon, hogy az élettől nem segitséget kell várni, nem mentőővet, hanem megélni a lehetőségeket amiket nap mint nap elénk tár...hisz millió kis apró lehetőség adódik a problémák megoldására, de mi mindig a kifogásokat keressük, hogy miért NE használjuk ki a lehetőségeket, és főként az "én nem vagyok rá képes" gondolattal letegyünk a dolgokon való elgondolkozáson. Lehet, hogy a legkisebb erőfeszités nélkül megoldanánk a problémát, de könnyebb kimondani azt a bizonyos mondatot, és máris a szőnyeg alá söpörni a jelentéktelennek tűnő gondokat. Csak azt felejtjük el, hogy ha minden problémát a szőnyeg alá söprünk, akkor egy idő után mi lesz a szőnyeg alatt...a sok apró kis problémamoly egy óriási problémagömbbé alakul, és akkor már jön a kétségbeesés, a jajveszékelés...és végső soron a segitségkérés mástól, mert mi már nem vagyunk képesek helyrehozni mindazt amit elrontottunk.

És hogy miért irtam én mindezt le, miért olyan fontos számomra a problémákat lépésről lépésre megoldani?...mert eddig én is úgy éltem, hogy valahogy csak lesz, valahogy csak megoldódik...de kérdem én...melyik az a probléma ami magától megoldódna?..olyan nincs. És éppen ezért most mikor megjelent a mi életünkben egy kis reménysugár ami által remélem bebizonyithatjuk mindazon személyek számára, hogy igen mi is képesek vagyunk megállni a saját lábunkon, mi is képesek vagyunk ellátni egy kisbabát...sőt ki tudjuk használni az élet adta bármilyen apró lehetőséget. Mert hiába várjuk azt, hogy a sült galamb a szánkba repüljön, hiába várjuk azt, hogy helyettünk más megoldja a problémákat, az az idő lejárt...felnőttünk, magunk urai lettünk, és a döntéseinkért vállalnunk kell a felelőséget, és főként a következményeket.

Bizom abban, hogy Isten erőt ad nekünk, úgy a babához, mint a vele járó nehézségek megoldásához, mert érzem, hogy most képesek vagyunk belevágni valami újba, valamibe ami jobbra fordithatja a sorsunk, életünk.

Lehetőséget adok a dolgoknak, hogy bebizonyitsam, képes vagyok megvivni a harcot a mindennapokkal, egy olyan személy oldalán akit tiszta szivből szeretek!

2009-10-02T11:17:00.003+03:00

"Mikor megszületik egy várva várt gyermek, az élet dolgai új értelmet nyernek. Apasziv, anyasziv dobban meg egy párban, új fénnyel ragyognak a világra hárman."

mások hibáiból tanulni

2009-10-01T13:04:00.004+03:00

Sokszor találkoztunk már ezzel a jótanáccsal, sőt sokunk számára szülői intőként rögzült tudatunkba. De persze milyen a gyerek, mindig azt csinálja , amit a legjobban tiltanak, amire legjobban felhivják figyelmét, és a hibája után csak azon töpreng, hogy miért ilyen nehéz a következményt helyrehozni.

És ez valahogy igy van a neveléssel is. Jobb minél hamarabb elkezdeni mert utána nagyon nehéz a hibákat kijavitani, vagy pótolni mindazt ami kimaradt.

4 évnyi gyerekekkel való munkám tapasztalatából napról napra kezdem levonni a tanulságokat, hogy én majd "hogyan" és "hogyan nem" fogom nevelni gyerekemet.

Persze az ember tesz ilyen igéretek még kiskorában is, főként ha szüleitől olyan büntetést kap ami nem tetszik, hogy "én majd nem fogom ezt tenni a saját gyerekemmel"...de egyre inkább kezdem megérteni, hogy miért is voltak néha szigoruak a tanitásomat tekintve. A gyerekeknek születésüktől fogva szükségük van ránk, és főként a mi útmutatásunkra.

Már nagyon várom, hogy a pocaklakó megszülessen, hisz ez óriási kihivás lesz számunkra, és igazi türelem játék, mivel mindazt ami számunkra már magától jön rendre neki is meg kell tanitani, ezzel visszatérve kicsit a gyerekkorba,és újra az alapoktól kezdeni mindent. Megpróbálok majd mindenből a legjobbat kihozni, és minél érdekesebben megtanitani neki, hogy ne unalom, vagy kényszerként élje meg a tanulást, hanem szeresse és érdekelje majd a külvilág.

Igaz, hogy első gyereknél nagy a valószinűsége annak, hogy könnyen átessünk a túl engedékeny szülői kategóriába, de igyekezni fogok egy bizonyos keretet tartani, amiben mindhárman mozoghatunk, amiben játszva megtanulhatjuk a kiskanállal való evést, a kisszéken való ülést, a cipőfűzés fortélyait és sok aprónak tűnő mindennapi feladatot. És bármennyire is szaladjon a világ, bármilyen extra játékok jelenjenek meg, úgysem fogom hanyagolni a meseolvasást, az együttjátszást és főként az alvási idők fontosságát.

Mivel nap mint nap tanuja vagyok olyan gyerekek viselkedésének, akiket a szüleik hibásan kezdtek el nevelni, és mostmár bánják, hogy akkor amikor ott lett volna az ideje nem avatkoztak bele a gyerek viselkedésének a fejlődésébe, hagyták hogy úgy alakuljon, ahogy a gyerek diktálja. És itt hibázik szerintem a legtöbb szülő. Hagyja, hogy gyereke azt csináljon amit akar, ha jó ha rossz, és egy legyintéssel elintézi, hogy majdcsak elnövi a rossz szokásait. De ha nem mutatunk MI példát neki, ha nem mondjuk el MI, hogy mi a jó és mi a rossz, akkor ő nem tudhatja tettei következményeit, és ami a szomorú, hogy mire a gyerek rájön, hogy azt nem kellett volna, az már lehet, TÚL KÉSŐ:(

Próbálom kihasználni ezt a pár hónapot még, olyan jó és rossz szülői modellek tanulmányozásával, ami által mi is kitudjunk dolgozni egy sajátos stratégiát a mi picinyünkre nézve, előtérbe helyezve ezt a sok sok tévesen és hibásan nevelt gyerek képét. Mert bármennyire is legyen nehéz a nevelés, könnyebb lépésről lépésre haladni, mintsem hagyni, hogy minden menjen a maga útján. Fontos, hogy a gyerek éljen át jó meg rossz dolgokat egyaránt, de nem szabad egy védőburokban nevelni őt, fel kell hivni a figyelmét cselekedetei következményére, és nem az ő kivánságlistája szerint eltőlteni azt a bizonyos "7 otthoni évet".

ajándék

2009-09-28T21:27:00.003+03:00

...mikor valaki tisztába kerül azzal, hogy gyereket vár sok minden átszalad az agyán. Vajon milyen változásokat hoz majd ez az időszak, miben fog megváltozni az életem, hogyan vészelem át a nehéz pillanatokat?...és akkor még nem is emlitettem a születés utáni periódust: milyen lesz az első találkozás, vajon tudni fogom, hogy mit és hogyan kell tennem, jó szülő leszek-e?...és ezekhez hasonló milliónyi apró kérdés.

Bármikor is jön a babaáldás nagy feladat vár a jövendőbeli szülőkre. Megváltozik eddigi életvitelük, eddigi szokásaik, sőt lehet hogy a kapcsolatuk is. És ez az amitől én is picit félek, hisz számunkra a babaáldás,úgymond még a kapcsolatunk legelső szakaszában bekövetkezett, jóformán meg sem szoktuk egymás jelenlétét, és máris azon töprengünk, vajon milyen szülőkké vállunk. Egyre jobban fogy az időnk felkészülni erre a hatalmas feladatra, de hiszen azt, hogy együtt képesek leszünk a mindennapi gondok legyőzésére, képesek leszünk kellő példát mutatni a most még csak pocaklakónak becézett csöppségünknek, és ami a legfontosabb, hogy egy boldog családdá alakulunk. Hisz bármennyit gondolkodjak is a miérteken, meg a hogyanokon, csak arra tudok gondolni, hogy ez számunkra az első nagy ajándék amit Tőle kaptunk. Ez a mi kapcsolatunk első nagy kihivása, ami által vagy szilárdabb alapokon haladunk tovább, vagy elveszünk a mindennapi gondok tengerén. De bármi is történjen számomra az eddigi 22 évem alatt, úgy érzem,hogy ez a legszebb ajándék amit adhatott az Élet,és ami még fontosabb, hogy olyan embertől kaphattam ezt az ajándékot akit nagyon szeretek. Aki számára fontos vagyok, és aki még igy is szépnek és aranyosnak tart, olyan napokon is, amikor már saját magamra haragszom a sirós meg morcos kitőréseim miatt. És szerintem ez az igazi szeretet! Amikor kész vagy rámosolyogni a melletted levő társra, megvigasztalni, vagy éppen csak megölelni és éreztetni vele, hogy mennyire fontos ő a számunkra.

Én sosem hittem a véletleneknek, szerintem mindennek van egy rendeltetése, és főként egy feladata amiért bekövetkezett...és napról napra jobban érzem, hogy ez a csöppség egy kimondhatatlanul nagy AJÁNDÉK, aminek örülnünk kell...és amire büszkék kell,hogy legyünk majd, hisz kapcsolatunk gyümölcse, és életünk értelme lesz.

Kivánom, hogy mindenki örüljön a babaáldásnak, hisz bármennyire nehéz is legyen az élet, bármilyen nehéz legyen a megélhetés, egy ilyen AJÁNDÉK kész széppé tenni a mindennapokat, és a felhős gondok között ott lesz mindig mint egy szivárvány, csak észre kell venni, és szeretni kell őt!!!!

2009-09-25T21:18:00.000+03:00

Gulyás Gábor: Baba

Győztél, megnyerted a legnagyobb harcot,

Kifejlődött tested, csudaszép lett arcod.

Kilenc hónap várakozás, mindennek van ára,

Mutasd meg magad, gyere a világra.

Elindulsz egy alagúton, vakító fény hívogat,

Magad körül nem látsz mást, csak hatalmas arcokat.

Mosolyognak, Téged vártak hosszú idő óta,

Sírásod számukra isteni nóta.

Hideg van, megszoktad a burkolt világot,

nem ismerted máig az igazi valóságot.

Megszakad hirtelen az összetartó kötél,

nem visz vissza senki, ide születtél.

Újra vizet érzel, megdörzsöl egy néni,

Furcsán érzed magad, elkezdesz félni.

Lefektetnek valakire, ez most már tabu.

Mi történik velem? Tudom már, ez Anyu!